kérgestest

A takaró bilit rejt, de valójában csak ürügy. Amikor bilizés van, van egy kis Thomas-nézés is (sajnos, igen, tudom, nem kéne) és ezt maximálisan kihasználja az én kisfiam... Ja igen, és rövid a haja.

Ma - hosszas tipródás után és miután a neurológusunk véleményét is kikértük - végül megkapta a h1n1 oltást I.

Ti beadattátok?

Biztos, hogy nem írok le mindent, mert elfelejtődnek a dolgok sajnos... és persze nem csak a pozitívak, a negatívok is... de azért - a teljesség igénye nélkül - megpróbálom felsorolni, hogy kb. mit tud a gyerek mostanában. 

Mit tud:

• felismeri a számokat egytől tízig (mindegyiket köti valamihez: egyes - Thomas száma! nyolcas - mint apu pólóján, stb.)
• tudja a betűk nagy részét (cica betű, András betű, Bandi betű, Juci betű, süni betű, Tomi betű, papa betű, nagyi betű, Ági betű, mama betű, Robi betű, stb.)
• ha rajzolok egy fejet, abba a megfelelő helyre szemet és szájat rajzol
• a szókincse igen gazdag, a mozgásfajtákat például nagyon sokféleképpen ki tudja fejezni: lassan araszolok, száguldozom, stb.
• nagyon jó a névmemórája (pl. a Thomas és barátaiból minden szereplő nevét tudja, pedig csak egy kis reklámanyagon mutattuk meg neki őket.)
• tudja a saját vezeték- és keresztnevét, a szüleiét is, azt, hogy kétéves (mutatja is), és hogy hol lakik (na jó, egyelőre csak Ernő utcának hívja, de a környéken már nem veszne el, mert csak egy Ernő utca van mifelénk.)
• ezer éve kismotorozik (ettől tartottam ugyebár, hogy nem fog menni. Aztán megérett a dolog, és már mindenhova azzal közlekedik)
• segít, ha megkérem. Beviszi a kenyeret az étkezőbe, elpakolja a dolgokat, megkeresi a papucsomat, stb.

Mit nem tud:

• váltott lábbal lépcsőzni, jobb lábbal könnyen fellépni lépcsőre, emelkedőre
• ugrálni (de már majdnem megy)
• bilibe kakilni és pisilni nagy biztonsággal (volt már rá számtalan példa, de a hideg miatt most nem forszírozzuk.)
• átaludni az éjszakát

Mit nem akar:

• tornán körjátékkor mások kezét megfogni (Luca kivétel), beállni a többiek közé, a feladatokat akkor teljesíteni, amikor kellene. Inkább a nyakamba csimpaszkodva megfigyel. Minden gyakorlatot tud egyébként, itthon sokszor eljátssza, mit szoktunk csinálni Évinél. Oldalvást megy, hátrafele tolat, tapsol, ugrálni próbál, körbeforog, puputevét játszik, stb. de nagy nyilvánosság előtt nem csinálja.
• önállóan enni. Tudja használni a kanalat, de mivel semmi olyan nincs, amit igazán szívesen megenne vele, ezért inkább nekem kell beleadagolni. Kivéve a Danoninót.

Mit játszik legszívesebben:

• rajzolás (papírra, táblára krétával)
• gyurmázás
• vásárlás (pénztárgépezés, fizetés, bevásárlókocsi megtöltése, stb.)
• puzzle kirakása
• fa vasútvonalak építése, vonatozás
• Duplóból építkezés
• autós játékok (parkolóházazás:)
• állatokat személyesít meg: hol zsiráfnak nevezi magát, hol tigris, hol meg teve, néha katicabogár, esetleg fóka.
• zenehallgatás - minden tevékenység közben. bekapcsolja, kikeresi a kedvenc számait (vakondos, farkasos, dörgős, most megint az Alma zenekar a menő)
• + mindennemű vonatok megtekintése a tévében, számítógépen, könyvekben

Íme az első, sajátkezűleg rajzolt arc. Nem is láttam, amikor csinálta, egy doboz tetejére firkantotta oda golyóstollal, aztán hozta büszkén megmutatni. (Thomas! Kicsit szomorú!)

Vajon mit szól majd hozzá I.? Imádja a kisbabákat, ölelgeti őket, csikizi a talpukat, egyáltalán nem durva, SOSE. De ez mégiscsak a saját testvére itt a hasamban. Aki miután kijött, állandóan a nyakunkon lesz, nem lehet csak úgy hazaküldeni...

Reméljük, hogy június elején megtudjuk :)

Ma I. leparkolt a Kávézóna teraszára a motorjával, besétált, és rámutatott a pultban a natúr csirkemellfilékre, hogy AZT! Csak néztem. De akkor ámultam igazán, amikor kirendeltem egy adagot, krumplipürével, és ő befalta az egészet!!!

I. mégsem megy bölcsibe, persze, hogy nem. Hiszen azonnal elhelyezkedett a munka világában:) Ma azt mondta a homokozás végén, hogy "befejeztem a munkát!" Tegnap meg, amikor megkérdeztem, hogy mit birizgálja a cicimet annyira: "dolgozom a cicivel" - válaszolta.

És hosszú szünet után újra rajzolni kezdett - ezúttal a táblás, krétás rajzolást preferálja. Csíkot rajzol (amit a repülő húz), békát, katicást, napocskát és pontocskát (pont, pont vesszőcskét) meg mindent. Vonalakat és köröket rajzol, meg kis szőröcskéket mindenre. "Beszínezem" - mondja.

Súly: 11.84 kg
Hossz: 89 cm
Fejkörfogat: 49,5 cm
Mellkas körfogat: 49 cm

Gyerekorvosa szerint: abszolút arányos testalkatú kis angyal :)

- kérdezte ma épp a gasztroenterológus. Merthogy minden nap van valaki, aki megkérdezi, legyen az postás, zöldséges vagy újságárus... Hát igen, még mindig, és még ki tudja meddig, illetve I. biztosan tudja:) Nem izgat, nem zavar, hogy még mindig szopik. Akkor mást miért? Ezen még mindig meg tudok lepődni...

Most már nyugodtabbak az éjszakáink is, meg tudtam beszélni I.-vel, hogy elalvás után már csak akkor van cici, hogyha újra világos lesz (amikor nagyon el van keseredve, néha kivételt teszek. Meg is kérdezte valamelyik éjjel döbbenten, amikor végül beadtam a derekam, hogy "világos van? Hol van?":)

I. mostanában már nem elégszik meg azzal, hogy azt mondja: Cicit! Hanem ki is fejti: Cicizek! Szopizom azt is! Ezen a képen éppen egy szuperjó helyen (Szatta) egy szuperjó függőágyban teszi ezt :)

Párducozás a kismedencében

 Az index cikke.

I. együttérez. Mindegy, hogy élő vagy élettelen, ha elesik/beüti/leesik/összenyomódik, az komolyan megviseli az én kisfiamat. Még akkor is, ha ő az, aki leverte/eldobta/összenyomta. Szegééény, mondja, és az adott dolognak azonnal puszit kell adnom. Ez persze már szakállas hír, de ami az újdonság: a youtube-on Kisvakondot néztünk, hogy ne mindig vonatot. Kisvakond ráejtett egy nehéz követ a lábára - I. azonnal elkezdett vígasztalhatatlanul sírni. Kisegér megijedt egy macskától - I. Egér, egeret! kiáltozás közepette újra sírni kezdett. Majd véletlenül leütöttem egy legyet, akit csak ki akartam tessékelni a lakásból. Ott feküdt a földön, gondoltam, megnézzük, ez mégiscsak érdekes dolog egy kisgyereknek... hát azonnal elsírta magát, hogy menjen, menjen! Úgyhogy kidobtam és ráfogtam, hogy átrepült a Vágnerbácsi művirágaira... :( Olyan kis védtelen, szomorú, édes, hogy lehetne megvédeni az ilyen traumáktól (sehogy, ráadásul ez jó, mert az empátia az egy nagyon fontos dolog).

Isteni a kedve, de már nem is fér el benne több betegség, annyi van neki egyszerre :( Tegnap indultunk volna nyaralni, de így az egész, hónapok óta áhított nyaralást le kellett mondanunk :(

Érkezési sorrendben:

• pókcsípés (8 darab)
• pókcsípésből ótvar! (elvakarta őket. Én konkrétan nem hittem el először, hogy ez egy ma létező betegség, nem csak egy szólás, hogy valaki ótvaros:) De ez a dolog tényleg VAN :) Itt még tudtam mosolyogni...
• közben campylobacter (valószínűleg a fincsi dagonyázás közepette kapta a Balatonban, az egycentis vízben a fertőzésveszély igen nagy. Vagy evett valami rosszul megsütött és/vagy megmosott husit szintén ott, a strandon. Mindenbe belekóstolt... Durva volt, amikor felhívott az ÁNTSZ, hogy jönne a kolléga fertőtleníteni minket:) Itt azért már kisebb volt a mosoly...
• és mindeközben három napos láz! Néha 39.7-re emelkedett, makacsul, semmit nem tudtunk tenni vele. Aztán tegnapra elmúlt, és most itt vannak a kiütések. Na meg a campylobacter okozta hasmenés, ami még nem szűnt meg, pedig antibiotikumot is kap. De lehet, hogy most már attól fosik... Itt inkább már sírtam volna...

És azt mondom, itt álljunk meg. Már magam sem tudom követni a bajokat:(

Beteg gyerek sátrazik

Mostanában ez az első szó, amit kiejt ébredés után. Voat, voatot is, voaaaat! Azaz vonat. És aztán folytatja: sín, füsssst, pöféke, leszállok, felszállok, kéménye, vezetője, agalut (alagút). Indujjo! Menjen!

A youtube-on található vonatos videókat (kiváltképp az agalutasakat) kívülről tudja, nyaraláskor el kellett szállítanom Füredre autóval, hogy vissza tudjon vonatozni Csopakra, erről természetesen videófelvételt is készítettünk, és azóta is nézzük rendületlenül, ha esik, ha fúj.

Mivel gyerekek közé nem nagyon mehetünk a betegségek miatt, futkározni se nagyon javallt, így ma elmentünk ismét vonatozni. Eddig is többször jártunk a Nyugatiban csak úgy, a legjobb a zónázó rész, ott igen gyakran indulnak-érkeznek a különböző színű és formájú vonatok, és a jegynéző bácsik nagyon szeretik a vonatbuzi gyerekeket, és betessékelik a családokat, hogy közelebbről is megnézhessék az interpiciket. És akkor ma hirtelen visszafutottam az automatához, és vettem jegyet Újpestig :)

Ajánlott menet:

10.21: Indulás a Nyugatiból alacsony padlós, légkondis interpicivel Esztergom irányába
10.32: Érkezés Budapest-Angyalföldre (3. megálló), vagy
10.35: Érkezés Újpestre
Ár: 200 Ft (olcsóbb, mint Combinózni:)

Visszafelé vagy 12-14-es villamost ajánlok, vagy Újpest esetében a 3-as metrót. Nagyobb gyerekkel pedig a második megállónál a Vasúti Múzeumot, ami nem tudom mi, sosem hallottam róla, de külön megállója van!

Mikortól számít köznapi jelenségnek (mert tudom, hogy egy bizonyos kortól kezdve szinte minden gyereknél előfordul), hogy egy gyerek az autómárkákat tudja, és felismeri az utcán (jelen állás szerint) a Peugeot-t, az Opelt, a Toyotát, a Suzukit, a Smartot, a Trabantot, a Skodát, a Hondát? (mondjuk utóbbira azt mondja Honda helyett, hogy miautónk:) És hogy néha azt suttogja, csak úgy, hogy Morris? :)

Maszatmaki

Apu papucsával masírozni klassz.
(Jövő szerdán megyünk fodrászhoz!)

Ma reggel olvasgattam ezt a könyvet, és Herskovits Mária írt egy sztorit, hogy a tehetséggyanús gyerekeknek (akikre persze nem lehet még azt mondani, hogy tehetségesek, mert ahhoz nagyon sokminden együtt szükséges, hogy aztán később kifejlődjön) szóval azok, akik csupán gyanúsak, nagyon korán megcsillantják a humorukat. És itt felhozza egy kisbaba példáját, aki ugyan még beszélni nem tud, csak ugatni meg nyávogni, remekül szórakozik, kacag azon, hogy a kutyára mutatva nyávog és a macskára mutatva ugat. Hogy hát milyen vicces is tud lenni, ha felcseréli a dolgokat... Eszembe jutott I., aki először megtanulta szinte minden állat hangját, és büszkén mondta, hogy a cica mijám, a kutya vau, a boci bú, aztán egyszercsak az lett, hogy:

- Mit mond a cica?
- Mijám!
- Mit mond a kutya?
- Mijám! (kuncogás)
- Mit mond a boci?
- Mijám! (nagyobb kuncogás, nagyon huncut nézés)
- Mit mond a pulyka?
- Mijáááám! (nagyon nagy nevetés, nagyon nagy huncutsággal)

Ez kicsit olyan, nem?

Bocs, most láttam, hogy ezt már hónapokkal ezelőtt leírtam, azért annyira nem nagy sztori...

Felvették I.-t a bölcsibe. Én pedig feltételt szabtam a dolognak. Ha I. felhagy az éjszakai szopással és megpróbálja legfeljebb két részletben átaludni az éjszakát, akkor nem megy bölcsibe, hanem marad anyukája szoknyája mellett és mindannyian örülünk. Ha marad az éjszakázás, akkor a nappalokból muszáj lecsípnem magamnak pár órát. Mert nem bírom tovább. Gyógytorna ide, masszázsok oda, a hátam bemondta az unalmast. Kemény fájdalmak mellett és két év nemalvás után pedig a jófej anyu rosszfej anyuvá válik szép lassan (egyre gyorsabban). És rosszfej feleséggé is (bár feleség az nem vagyok, de most mit mondjak, mi vagyok. Apuka csaja.). Szóval ha marad az éjszakázás, akkor I. szeptembertől bölcsis lesz, és I. anyu önző módon délelőttönként regenerálódik.*

Alapvetően nem hiszem azt, hogy I.-nek bölcsibe kellene mennie. Vekerdy azt mondja, hogy bőven elég négy éves kor körül oviba mennie a gyereknek, sőt, az sem baj, ha egyáltalán nem jár még oda sem. Ha egészséges, szeretetteljes, ingergazdag közeg veszi körül, ahol az érzelmi biztonságot megkapja, ahol van mit utánoznia, ahol mesét hallgathat sokat, és szabadon játszhat, lehetőleg napi sok órában a levegőn, akkor nem kell semmiféle bölcsi, meg ovi. Nem kell külön közösségbe járatni. A közösség ott van az otthonában, a játszótéren, a barátoknál.

De basszus tényleg kell egy kis idő magamra, mert az erőmből nem maradt szinte semmi. És ha az is elfogy, akkor nem lesz itt egészséges, szeretetteljes, ingergazdag közeg. Vagy talán az utóbbi mégis lesz, de azoktól az ingerektől inkább óvnám I.-t.

Majdnem 22 hónapig kardoskodtam amellett, hogy a gyerek éjszakai betörése annak érdekében, hogy átaludja az éjszakát, egy kapitális nagy baromság, és igen kártékony dolog is. Most pedig 4 napja nem kap éjszaka cicit, csak simogatást, mesét, ringatást. Rosszul bírja, de talán nem annyira, mint amennyire gondoltam. És kevesebbszer ébred. Már a második naptól. És én gyűlölöm magam, amiért ezt teszem vele.

* Kérdés: hogy adjam be a bölcsiben, hogy I. majd csak 9-kor esik be legkorábban (a reggeli együttlétek nagyon fontosak nekünk) és ebédre már hazaviszem? És hogy adjam be azt, hogy bár dolgozom, dolgozni is fogok, de azt itthonról és valószínűleg khm feketén?

Ezután a mutatvány után napokig el se lehetett vonszolni I.-t a rúdtól. Állt alatta, fogta, mint egy isteni találmányt, és azt ismételgette, hogy rúdon, rúdon, rúdon.

Egyébként már nagyon korrektül megy a ragozás, és van birtokos eset, meg minden. Szinte minden. Irtó büszke anyu vagyok, mert ahova megyünk, mindenki csak ámul, milyen gazdag a szókincse (ilyeneket mond például, hogy rakomány, járgány, maradék:)

A zene még mindig központi szerepet játszik, de a gyereklemezek mellé nagyon komolyan bejött a hetvenes évek magyar rockja :) Pici bácsi is god, éljen az engedjel és a bugi, na meg a ringasdelmagad :)

Valamit forralok nézés...

Megnyomja a plé gombot, bár nincs rajta bugyi. Hadd szóljon az az LGT :) (Jó, most épp nem a plé gombot nyomja, hanem a másikat gombot:)

Gyakran használt szavak mostanában: cédé, dévédé, tévédé* (mert a kettőt együtt használjuk), esemes, számító, miatón (mi autónk), Huss! Mennyinnen! (így zavarja el a galambokat), mániám, toli (troli), kanyaaa (kanyarodik), jöjjö (jöjjön ide), kinyitom!, benne, kimenni, i betű (és megkeresi a klaviatúrán).

-

* Nem nézünk továbbra sem tévét, csak zenét hallgatunk a tévédén keresztül, mert nincsen zenegépünk... Nem tudom, mikor oldjuk fel a moratóriumot, de azt hiszem még jó darabig nem. Nem kell a tévénézés az ekkora gyereknek, még ha mesefilm, akkor sem.

Beadtam a kérelmet a bölcsibe, százszoros a túljelentkezés, és persze mi meg nem is nagyon akarjuk ám beadni, csak ha anyagilag nagyon gázossá válik a helyzetünk. Viszont ha így történik, akkor jobb, ha megvan az esélyünk arra, hogy járjon. Legfeljebb nem jár majd. Esélynövelésiből viszont úgy döntöttünk, hogy elmondjuk a bölcsidirinéninek, hogy mi a helyzet I. fejében. Ezt alapvetően nem akartam megtenni, mert nem hiszem, hogy tudnak bármit is kezdeni ezzel az infóval a bölcsinénik, még mi sem tudunk mindig, hát még az, akit ilyesmire egyáltalán nem készítettek fel. Egyszercsak jön egy anyuka és azt mondja: jónapot kívánok, a fiam agyából hiányzik egy darab, de nem gond, ne is foglalkozzanak vele. Attól a szent pillanattól fogják máshogy kezelni és fürkészni naphosszat, miközben, ha valami baj tényleg van, azzal nem fognak tudni mit kezdeni. Szumma szummárum, kételyek, ódzkodás közepette, de a papírt azért beadtam.